5 egyszerű szabály, amely segítségével elkerülheted az influenzát!

5 egyszerű szabály, amely segítségével elkerülheted az influenzát!

Az influenza ilyenkor télen az egyik legnagyobb mértékben terjedő betegség. Ha egy közösségben felüti a fejét, nehéz tőle megszabadulni, azonban létezik néhány olyan módszer, amely segítségével elkerülhetjük a fertőzést.

Az alábbi információkat jó ha tudjuk az influenzával kapcsolatban:

– életkortól függetlenül bárki elkaphatja a betegséget, viszont leginkább az 5 év alatti gyerekek, a legyengült immunrendszerű, a szív- és érrendszeri problémákkal, és a veseelégtelenséggel küzdő személyek veszélyeztetettek.

– mivel a levegőben terjed, egyik emberről nagyon könnyen átjut a másikra (beszéd, köhögés, prüszkölés által). De akár közvetlen érintkezés, pl. kéz-, kilincs-, bevásárlókocsi megfogása által vagy akár a tömegközlekedésen is könnyen elkapható.

– 1-2 nappal a betegség kezdete előtt, és 4-5 nappal a betegség lejárta után a legfertőzőbb.

– az influenza átlagosan 3-4 nap alatt gyógyul, de a köhögés akár 1-2 hétig is megmaradhat.

– a kockázati csoportba tartozók hajlamosak a súlyos szövődményekre, mint pl. a tüdőgyulladás, asztma, szívizom-gyulladás, szívelégtelenség.

– soha ne próbáljuk otthon kezelni az influenzát, főleg, ha a gyereknek már több, mint három napja magas láza van, esetlen tíz napja prüszköl, folyik az orra.

Hogyan védjük magunkat és családunkat az influenzától?

1. Kerüljük a betegekkel való érintkezést: a tömeget (tömegközlekedési eszközök, nyilvános terek), ahol fokozott a fertőzött személyekkel való kapcsolatfelvétel kockázata, ne tartózkodjunk olyan emberek közelében, akik köhögnek vagy tüsszentnek. Ne vigyük a gyermeket közösségbe, ha láza van, rázza a hideg, köhög, folyik az orra. A beteget távol kell tartani a család többi tagjától egy világos, szellős, különálló helyiségben, ahol átlagosan 22–24 fok van.

2. Kövessük az általános és az egyéni higiéniai szabályokat: zsebkendő használata és kézmosás, köhögés vagy tüsszentés esetén tegyük a kezünket a szájunkhoz, ne érintsük meg a szemünket vagy a szánkat, szellőztessünk, takarítsunk, fertőtlenítsünk.

3. A lehető leggyakrabban mossunk kezet szappannal és vízzel, legalább 20 másodpercig, majd töröljük meg papírtörlővel. Ha nem vagyunk épp víz közelében, akkor használjunk alkoholos fertőtlenítőszert, nedvestörlőt.

4. Kerüljük a nagy időjárás ingadozást, viseljünk megfelelően meleg ruházatot, igyunk forró folyadékot, reggel és este, amikor nagyon hideg van, keveset tartózkodjunk a szabad levegőn.

5. Kövessük a megfelelő étrendet: friss gyümölcsökön és zöldségeken alapuló, vitaminokban gazdag táplálékot fogyasszunk, igyunk elegendő folyadékot.


forrás: https://filantropikum.com/5-egyszeru-szabaly-amely-segitsegevel-elkerulheted-az-influenzat/


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL