Április 8-án a tavasz első teliholdja gyógyít és oltalmaz

Április 8-án a tavasz első teliholdja gyógyít és oltalmaz

Ideje hagynunk, hogy az Univerzum megmutassa nekünk életünk útját. Itt az ideje, hogy meggyógyítsuk a szívünket, és megóvjuk a lelkünket.

Április 8-án kerül sor a tavasz első teliholdjára, amely egyben az év második szuperholdja is lesz. Az áprilisi teliholdat hagyományosan rózsaszín Holdnak nevezik, és valóban rendkívül látványos jelenség.

A szuperhold általánosságban véve 7%-kal nagyobb és 15%-kal fényesebb, mint a hagyományos telihold.

Ebben az időszakban fontos engednünk, hogy az Univerzum meggyógyítsa a fájdalmas múlt sérüléseit, megvédjen minket a negatív energiáktól, és segítsen továbblépni. Nehéz időszak ez, de véget ér majd ez is, és minden visszatér a normális kerékvágásba.

Nézzük, mit üzen az Univerzum a különböző állatövi jegyeknek a következő napokra:

Kos: Ne félj attól, ami történik. Minden elmúlik majd. Tanulj meg a kis dolgokra összpontosítani, amelyek kisimítják a ráncokat a homlokodon, és mosolyt csalnak az ajkadra.

Bika: Használd ki ezt az időszakot, és fordítsd a figyelmedet önmagadra. A szabadidődet most felhasználhatod arra, hogy megtedd mindazokat a dolgokat, amiket már régóta szerettél volna, de soha nem volt rá időd, mert túlságosan elfoglalt voltál.

Ikrek: Tápláld a lelkedet szeretettel és békével. Találd meg minden napban azt az apróságot, amiért hálás lehetsz. Egészséges vagy, és most csak ez számít igazán.

Rák: Vedd számba, mi mindenért lehetsz hálás. Ne hagyd, hogy az elméd sötét gondolatok közé kalandozzon. Ne feledd, hogy te magad uralkodsz a gondolataidon, koncentrálj a pozitív dolgokra.

Oroszlán: Higgy benne, hogy a holnap jobb lesz. Higgy benne, hogy ez az időszak is véget ér majd. Higgy benne, hogy kis idő múlva újra képes leszel tiszta szívből mosolyogni.

Szűz: Hagyd, hogy az Univerzum oltalmazza a lelkedet. Lépj hátra egyet, és tanuld meg, hogy nem kell siettetned a dolgokat. Használd arra ezt az időszakot, hogy újra felfedezd önmagad.

Mérleg: A csillagok a te oldaladon állnak, és segítenek rendezni az érzéseidet. Remek alkalom ez arra, hogy jobban megértsd, mi történik veled, és rendet tegyél az érzéseid meg a gondolataid között.

Skorpió: A kommunikáció nagyon sokat segít ebben az időszakban. Ne távolodj el teljesen a körülötted lévő emberektől, éppen ellenkezőleg, tarts fenn minél szorosabb kapcsolatot velük ebben az időszakban.

Nyilas: Mondd ki, ami a szívedet nyomja. Ne tarts mindent magadban. Ebben az időszakban fontos, hogy őszinte légy, és beszélni tudj az érzéseidről.

Bak: Ne veszítsd el a reményt. Összpontosíts azokra a dolgokra, amelyek segítenek előrelépni, és mondogasd magadnak, hogy hamarosan minden megoldódik. Találj minden nap legalább egy okot arra, hogy elmosolyodj.

Vízöntő: Mondd el a párodnak, min mész keresztül. Beszélj nyíltan és őszintén az érzéseidről, és meglátod, sokkal jobban érzed majd magad. Nincs értelme, hogy egyedül cipeld ezt a terhet.

Halak: Itt az ideje, hogy higgy magadban, összeszedd a bátorságod, változtass, és megtedd, amitől mindig is féltél. Most merészebbnek kell lenned, mint valaha, és ki kell lépned a komfort zónádból, hogy követhesd az álmaidat.


forrás: https://filantropikum.com/aprilis-8-an-a-tavasz-elso-teliholdja-gyogyit-es-oltalmaz/


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “BÉKE” beírása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL