Az angyalok üzenete kedd éjszakára 2020.06.09. – Légy nyitott a csodákra!

Az angyalok üzenete kedd éjszakára 2020.06.09. – Légy nyitott a csodákra!

Add át ezt a helyzetet Istennek, aki majd lelkesít és meggyógyít. Légy nyitott a csodákra. Imáid hatására megnyílnak előtted az Ég korlátlan erőforrásai, szeretetet és válaszokat kapsz. Mindenképpen cselekedj Isten útmutatása szerint, amely válaszként érkezik az imáidra.

Ez a lap általában akkor jelenik meg, ha aggódsz egy helyzet miatt, és próbálsz rá megoldást találi. Az angyalok azt szeretnék, ha az aggodalmat imával helyettesítenéd. Nem az számít, hogyan imádkozol, vagy milyen szavakat használsz, hanem az, hogy az ima őszintén, a szívedből jön-e.
Ez a lap arra szólít fel, hogy imádkozz azért, amiből úgy érzed, hogy többre van szükséged, beleértve a türelmet, a hitet, a bőséget, az egészséget, a szeretetet és hasonló dolgokat. Miután imádkoztál, engedd el az egész helyzetet, és add át Istennek. Bízz benne, hogy Isten tökéletesen tisztában van vele, mire van szükséged, és eljes információval rendelkezik arról, hgoy mi a legjobb megoldás az adott szituációban.

Kép: pinterest.com


Hét év szerencse vár, ha megosztás után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL