Mai nap üzenete 2020.10.27. – Áldások

Mai nap üzenete 2020.10.27. – Áldások

A hála megmelengeti a szívet, s hozzásegít a testi-lelki egészséghez. Írd össze, kinek és minek tartozol hálával, és máris jobban érzed magad. Ilyenkor hála lép a csüggedtség helyre, és minden jobban sikerül majd.
A hála akkora erő, hogy bízvást mondhatjuk, csodákat művel! Mindenkinek jólesik a köszönet. Szívesebben is barátkozunk olyannal, akinek nem esik nehezére a köszönő szó, s készségesebben segítjük. Mikor kimondod, hogy “köszönöm”, és ezt komolyan is gondolod, több okot találsz a hálára.
Aki nem képes a hála érzésére, és folyvást önmagát sajnálja, szűnni nem akaró siralomvölggyé teszi az életét. Fel sem fogja, miért kerülik el nagy ívben, és miért nem kap senkitől ajándékot. Az ilyen ember nem hisz abban, hogy bármit is kaphat az élettől, s ezzel megfosztja magát önnön hatalmától. Aki ezzel szemben az élet áldásait számba véve belátja, mennyi oda van a hálára, felfedezi a mindenség alapvető bőkezűségét.
Minél inkább hiszel az élet “ajándékaiban”, annál több ilyenben részesülsz. Egy idő után már adni is kívánsz. Ha többet akarsz az élettől, gondolj hálával mindarra, amit eddig kaptál. Most már felkészülhetsz arra a számtalan jótéteményre, amiben ezután lesz részed!


SEGÍTSÉG IDE KATTINTVA:

Itt a siker és anyagi bőség és Mandalája – fogadd szeretettel és oszd meg!


Hét év szerencse vár, ha a cikk megosztása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL