Beszéltem egy Angyallal, aki üzenetet hozott Neked: Győzelem

Beszéltem egy Angyallal, aki üzenetet hozott Neked: Győzelem

A Diadalszekér a győzelem kártyája. A szekér tetején ragyogó napkorong hihetetlen szellemi erők összpontosulását jelzi. Bár a győzelem általában elég egyértelmű fogalom, ez a kártya tele van ellentmondásokkal. Az álló szekeret ugyanis lovak helyett két szfinx húzza. A szfinxeket általában a titok, a talány levegője lengi körül. Az, hogy különböző színűek – az egyik arany, a másik ezüst -, arra utal, hogy két különböző álláspontot képviselnek. A bíborszínű ruhát viselő nő kezében nem látunk gyeplőt, elkalandozó tekintettel ül a mozdulatlan szekéren. Igen, ez a győzelem kártyája. A nő valószínűleg akaraterejének köszönhetően uralja a helyzetet, de nem oldotta még fel az ellentmondásokat. Megvalósította elképzelését, de a megértésig még nem jutott el.

A Diadalszekér az akarat erejére és az irányítás kézbevételének fontosságára hívja fel a figyelmet. Ismerjük fel saját erőnket, amelynek segítségével a legzavarosabb időszakban is képesek vagyunk rendet teremteni. Tudatosítsuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint ahogy azt hinnénk. Legyünk büszkék mindarra, amit elértünk.

Vigyázzunk, hogy semmilyen problémát, nyugtalanító gondolatot ne söpörjünk szőnyeg alá!. Ha elértünk egy bizonyos kitűzött célt, utána ne üljünk a babérjainkon. Ne gondoljuk, hogy már mindent elértünk, hiszen mindig van új tanulni- és felfedeznivaló.


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL