November 8. telihold és holdfogyatkozás: Az álmok valóra válnak

November 8. telihold és holdfogyatkozás: Az álmok valóra válnak!

Lassan elérkezünk az év végéhez, és talán elgondolkodunk azon, számunkra mennyi változást hozott az elmúlt időszak. Nem várt eseményeket tartogatott a sors, sokszor éreztük, hogy próbára teszi a hitünket, az elszántságunkat és a kitartásunkat. Ha visszanézünk, láthatjuk, milyen messzire jutottunk az önismeretben. Azt gondolom, a valódi nehézségeken már túl vagyunk, rengeteg tapasztalatot szereztünk, és sokkal bölcsebbé váltunk általuk.

Megtanultuk, hogy a sorsunkért egyedül mi vagyunk a felelősek, és a bennünk rejlő hatalmas belső erő segítségével valóra válthatjuk a legmerészebb álmainkat. Ha sikerült elengedned azt a kényszerképzetet, hogy együtt kell szenvedned az  emberiséggel, és elkezdted a saját, egyéni utadat járni, akkor a sors melléd állt, és az erőd megsokszorozódott.

A novemberi telihold minden eddiginél erősebb energiával robban az életünkbe, ezért már előtte néhány nappal érezhetjük hatását. Amiben most hinni tudsz, jóval nagyobb esélyt kap a megvalósulásra. Arra ösztönöz, hogy merj nagyban gondolkodni. Hogy engedd el a kishitűséget, az áldozatszerepet, és minden negatív gondolatot.

Ha folyamatosan aggódsz, mérgelődsz vagy dühöngsz, ezt fogod többszörösen viszontlátni életedben. Az elmúlt években megtanulhattuk, hogy a türelem és az alázat a legjobb módszerek a nehéz időkben. A telihold most abban segít, hogy ráhangolódjunk az égi segítségre, befogadjuk az áldást, melyek segítenek aktívnak maradni egészen év végéig. Arra bíztat, hogy bontsuk le a falakat magunk körül és teremtsünk egy csodás jövőt.

Kezdődjön hát egy varázslatos időszak, amelyben ráérzünk, hogy a szeretet működteti az egész világot! Mintha egy beavatásban lenne részünk, csodás év vége elé nézünk. Minden támogatást megkapunk odafentről, ha önmagunkat irányba állítjuk, és tudjuk, hová is megyünk. Az ÁLMOK VALÓRA VÁLNAK- ez a telihold üzenete neked!

Telihold meditáció: https://www.youtube.com/watch?v=YrY-GDNYSaM&t=1434s
Guzsik-Mohácsi Viktória engedélyével közzétéve innen: (http://elozoeletek.blogspot.com)Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek

Szent Rita, a lehetetlen kívánságok teljesítője – Kívánjunk együtt!

Elhoztuk számodra a Végtelen Angyali Energia szimbólumát, engedd hogy Neked is segítsen az erejével


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


A jóskártya az Édesvíz kiadó szíves engedélyével került felhasználásra! Megvásárolható az alábbi linken: www.edesviz.hu


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL